Ez a darab rendkívül szellemes, váratlan fordulatokban gazdag mesejáték.
Külön érdeme, hogy miközben nem becsüli le gyermekközönsége befogadóképességét, valódi szórakozást nyújt a felnőtt közönség számára is. A mese két össze nem illő lény egymásra találásának története, nem kevés erkölcsi leckével fűszerezve. Az író emberi, állati, növényi tulajdonságok keverésével hozza létre kifinomult, szeretetreméltó figuráit, vagy lexikont felütve egy-egy mókás állat-, vagy növény nevet választ szereplőinek. Mindezek nagy segítséget nyújtanak a jelmeztervező munkájához. A darab első olvasása után azonnal éreztem, hogy nem használhatom a szokványos "gyerekdarabos" jelrendszert a jelmezek megtervezésénél, hiszen az író is lépten nyomon eltéríti szereplőit a mesedarabok szokványos fordulataitól. Erre a legszembetűnőbb példa, hogy a királylánynak kell próbákat kiállnia, hogy méltóvá váljék az igaz szerelem átélésére. A másik szembetűnő dolog az volt, hogy a szerző felhasználta a komédia-irodalom klasszikus figuráit, így a gyerek nézőnek - majdan, ha egy Moliere darabot lát ,- akaratlanul eszébe juthat az "okos szolgálólány" mint Csibecsőr, stb. A jellemábrázolásokkal egy szinttel feljebb lép. A vicces jelenetek nem pusztán akciógegek sorozatai, hanem a pontosan megfogalmazott karaktereknek, a humoros szövegnek és briliáns szóvicceknek eredményei. A tervezésnél alapelvként állítottam magam elé, hogy egységes világot teremtve, organikus elemeket felhasználva alakítom ki a szereplők külsejét. Nem használtam szabályos vonalakat, tiszta, egy az egyben színeket, így minden jelmez egy kicsit rezgő, pókhálós, finoman csillogó lett.
